Így végezte Matolcsyék költségvetése
Ha nincs magánnyugdíjpénztári einstand, a költségvetési hiány GDP arányosan meghaladta volna a hat százalékot - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által hétfő délután kiadott pénzügyi adatokból. Ha az egyszeri bevételek mellett a szintén egyszeri nagy kiadásokat is levesszük, akkor azt látjuk, hogy az állam saját magán tudott a legkevesebbet megsprórolni. Rosszul hasznosultak az uniós források, jóval kevesebb jött be a tervezettnél a személyi jövedelem-adóból, viszont többet költöttünk egyházakra, mint lakossági rezsitámogatásra.
a kiemelt rész miatt ÖLNI TUDNÉK!
inkább ne, mert börtönökre is kurva sokat költünk
nincs igazad - iden 480-al tobben dolgoztak a bortonben mint elozo evben.
ez nem cáfolja az állításomat: 2010-ben 35,5 milliárd, 2011-ben 36 milliárd, míg 2012-ben 46 milliárd forint költségvetési támogatás ment a bv szervezetbe; utóbbi azért kellett, mert “[a] büntetés-végrehajtás 2012. évi forrásai biztosítják a számában növekvő fogvatartotti létszám biztonságos őrzésének, ellátásának, foglalkoztatásának feladatait, illetve bizonyos területek fejlesztését (pl. 621 fős fogvatartotti férőhelybővítés, 104 fős állományi létszámnövelés, a biztonságos őrzéshez szükséges tárgyi feltételek javítása)”.
szóval bárhány rab is dolgozik, sok bevétel nem jön be belőle, ígyhát: kurva sokat költünk a börtönökre. ez a megtorló büntetőpolitika adófizetők felé ritkán kommunikált hozadéka. ki se számolom, hogy egy gazdaságilag aktív magyar mennyivel járul hozzá a börtönök fenntartásához, de nem kevéssel, és hol van még a három csapás eredménye
![deadmanride:
heymyfish:
parazita:
hvgonlinegazdasag:
Így végezte Matolcsyék költségvetése
Ha nincs magánnyugdíjpénztári einstand, a költségvetési hiány GDP arányosan meghaladta volna a hat százalékot - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által hétfő délután kiadott pénzügyi adatokból. Ha az egyszeri bevételek mellett a szintén egyszeri nagy kiadásokat is levesszük, akkor azt látjuk, hogy az állam saját magán tudott a legkevesebbet megsprórolni. Rosszul hasznosultak az uniós források, jóval kevesebb jött be a tervezettnél a személyi jövedelem-adóból, viszont többet költöttünk egyházakra, mint lakossági rezsitámogatásra.
a kiemelt rész miatt ÖLNI TUDNÉK!
inkább ne, mert börtönökre is kurva sokat költünk
nincs igazad - iden 480-al tobben dolgoztak a bortonben mint elozo evben.
ez nem cáfolja az állításomat: 2010-ben 35,5 milliárd, 2011-ben 36 milliárd, míg 2012-ben 46 milliárd forint költségvetési támogatás ment a bv szervezetbe; utóbbi azért kellett, mert “[a] büntetés-végrehajtás 2012. évi forrásai biztosítják a számában növekvő fogvatartotti létszám biztonságos őrzésének, ellátásának, foglalkoztatásának feladatait, illetve bizonyos területek fejlesztését (pl. 621 fős fogvatartotti férőhelybővítés, 104 fős állományi létszámnövelés, a biztonságos őrzéshez szükséges tárgyi feltételek javítása)”.
szóval bárhány rab is dolgozik, sok bevétel nem jön be belőle, ígyhát: kurva sokat költünk a börtönökre. ez a megtorló büntetőpolitika adófizetők felé ritkán kommunikált hozadéka. ki se számolom, hogy egy gazdaságilag aktív magyar mennyivel járul hozzá a börtönök fenntartásához, de nem kevéssel, és hol van még a három csapás eredménye](http://25.media.tumblr.com/tumblr_ly9n9dYsq41r49lk8o1_500.jpg)