A mai véleményvezér nagyon védelmébe vette a jogi oktatást
Pedig minden felmérés szerint az ilyen diplomával rendelkezők helyezkednek el a legkönnyebben hazánkban, ami meglehetősen egyértelmű jelzés arra, hogy a magyar gazdaságnak továbbra is sok jogászra és közgazdászra van szüksége.
Valóban igaz lehet, hogy jogi diplomával elhelyezkedni könnyű, de kérdés, hogy ez az elhelyezkedés milyen területen történik, ami értelemszerűen felveti azt, hogy az állam minek finanszíroz olyan képzést ahol nagy a lemorzsolódás, illetve ahol jelentős a pályaelhagyás.
Az ismerőseim közül nagyon sokan hagyták ott a képzést 4. év körül, egy másik jelentős részük pedig a diploma megszerzését követően helyezkedett el teljesen más területen. És most azokról nem is beszélek, akik szakvizsga után jöttek rá arra, hogy soha többet nem akarnak joggal foglalkozni.
A túlképzés miatt pedig “paralegal” területeken is jogászokat alkalmaznak, ahol célszerűbb lenne például egy jogi asszisztenst felvenni, csak ugye azt meg kellene fizetni rendesen. Kedvenc történetem, amikor egy ügyvédi iroda ügyvédjelöltet keresett, és közölték a jelentkezővel hogy igazából rendszergazdát keresnek ügyvédjelölt fizetésért.
Az pedig, hogy ez az intézkedés a szakma belterjességét növelné nevetséges.
Egy kicsit sarkítva: csak a közgazdászok és jogászok gyerekei engedhetik majd meg maguknak, hogy közgazdászok és jogászok legyenek.
Az ilyen Buddenbrook-ház szerű ügyvéddinasztiák, amire a szerző gondolhat kisebbségnek és ritkaságnak számítanak a sokezres ügyvédközösségben és az a feltételezés is vicces (sajnos) hogy valamennyi ügyvéd jómódú.
Az állami finanszírozás csökkentése azokat értintheti, akik rosszul tanulnak és nincs keretük a finanszírozásra. Nyilván az erős háttérrel rendelkezők versenyzők bent fognak maradni, de a (szegény/gazdag) jó tanulók számára továbbra is ott lesz az állami finanszírozás. Ennyi kell a többi meg fizessen ahogy tud.
Bárcsak meglépték volna ezt a csökkentést 10 évvel ezelőtt.
már ne is haragudj, de amit a véleményvezértől eltűrök, az egy jogásztól kurva gáz: ez a gondolatmenet pont annyira hagyja figyelmen kívül a valóságot, mint a vv két alátámasztatlan megállapítása, csak te átesel a ló másik oldalára.
1. úgy teszel, mintha a keretszámcsökkentés bármit változtatna érdemben a képzett jogászok számán, és így majd el tudnak helyezkednia jogi asszisztensek. a valóság ezzel szemben az, hogy jogászt olcsón lehet képezni, mégis mindig túljelentkezés van mindenhol, hiszen az az általános, meg nem döntött percepció, hogy ezzel a diplomával el lehet helyezkedni. ezzel az intézkedéssel a jogi diplomások száma nem csökken majd, csak az összetételük változik
2. 100 darab államilag finanszírozott jogász hely azt jelenti, hogy csak az elit elitje kerül be az ingyenes jogászképzésbe: nem a saját gyerekeimet féltem, mert ők az általunk adott anyagi és szellemi háttérrel reményeim szerint akár még így is bekerülhetnek ingyenes jogászképzésre, ha elkövetik azt a stratégiai hibát, hogy jogászok akarnak lenne. de ez például a nagy jogi karok esetében azt jelenti, hogy évente a legjobb 15-15 ember tanul ingyen. na most ezt a kvótát ne mondd már, hogy nem az értelmiségi elit viszi majd el, ennyi egy évben született gyereke még az ügyvéddinasztiáknak is van.
A 800 főröl szerintem is ésszerű volt visszavenni, de 400 fő alatt bármi azt jelenti, hogy lezárod a jogászi hivatásokat az első generációs értelmiségiek elől. ez meg kibaszottul nem feladata a magyar kormánynak, aminek a vezető pártja amúgy tele van első generációs jogász értelmiségiekkel.