heymyfish

Month

July 2012

nincs is több kérdésem..

nulldisco:

edomr:

beerfroccs:

hofstatterbela:

 A polgári védelmi kötelezettségét munkaköre ellátásával,
közmegbízatása gyakorlásával teljesíti:

első helyen: az országgyűlési képviselő
második helyen: az európai parlamenti képviselő
utolsó helyen, a szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező,
hivatását gyakorló pap, lelkész, rabbi.

aki nem eküszik, az fizet.

úristen.

olvassátok már el, hogy BEOSZTHATÓK. Tehát nem automatikusan, nem most rögtön stb. Igen lesznek akiket behívnak, de nem megy mindenki holnaptól gátőrnek, nyugi

A legperverzebb az egészben hogy továbbra is teljesen elfogadhatatlan, de kevésbé visszataszító lenne ha mindenkit “egyszer” beosztanának, az legalább védhető lenne a diszkriminációmentesség irányából.

Edit: hú de felbasztam magam, milyen undorító már ez a “biztos majd valaki, de nyugi nem te leszel az” szemlélet. Olyan szerény javaslatos.

így. régen rossz, ha az állam ki tud baszni veled úgy, hogy számodra ismeretlen szempontok alapján kiválaszt téged, és csak téged. emellett faszért kell eskettetni, ha később be se hívnak. a pv kötelezettség mindenkit terhel, azt is, akivel most nem leveleznek. ők miért nem tesznek esküt? mert nem fognak csinálni semmit. akkor a többiek? mennyi idő letenni az esküt? egy perc? ha mégse lenne idő letenni, akkor kérdezi az árvíz, hogy tettél-e esküt?

operettországbazmeg

Jul 31, 201228 notes
Jul 31, 201224 notes
Önt is behívhatják polgári védelmi szolgálatra, kivéve, ha… → dehir.hu

huppbecsuf:

“…az új katasztrófavédelmi törvény szerint – ugyanúgy, mint a hadkötelezettség esetében – a 18 és 65 év közötti magyar állampolgárok beoszthatók polgári védelmi szolgálatra. Erről levélben értesíti a helyi önkormányzat az érintetteket. Debrecenben várhatóan kétezer embert jelölnek ki, közülük négyszázan tesznek esküt augusztus 11-én a főtéren.  A megyében a tervek szerint 6-7 ezren kapnak behívót. Az eskün az érintetteknek kötelező részt venni, ha elmulasztják, szabálysértési eljárás indul ellenük.”

Debrecenben a tanárokat és egyéb közalkalmazottakat rángatják be a kötelező eskütételre, van érintett matektanár a családunkban.  Nem találok szavakat.

gondolom ezzel akarják kifogni a magyar gárda vitorlájából a szelet. szerintem vonulgatni is fognak

Jul 31, 201215 notes
A Cseh Lacival mi a fasz van?

kerdezzfelelek:

tésztát evett???

maradt még, úgyhogy Hosszúnak is adott belőle

Jul 31, 20127 notes
[dorka]: Azt almodtam, hogy egy hotelban nyaralunk, ahol a hazigazda kicsit... → dorka.tumblr.com

dorka:

Azt almodtam, hogy egy hotelban nyaralunk, ahol a hazigazda kicsit flugos es nem erti miert nem nezem jo szemmel, hogy egy hiuz nyujtozkodik a recepcion, hatalmas kutyak es egy feketeparduc is vannak.

Mikor este hazajottunk, a parduc epp a ket kisgyerekevel jatszott, es ahogy benyitottam,…

ritka, hogy az ékezetek hiánya gondot okoz, de az alom vagy az álom maradék részében?

Jul 31, 20125 notes
hú, most meg körjátékot játszanak

mondta a gyerek a kézimeccs végi összeölelkezésnél

Jul 31, 20122 notes
Jul 30, 201231 notes
Miért nem jó nekünk az Észak Koreai himnusz?

rpszt:

szazsoketharmadaharomharmadert:

heymyfish:

napifix:

Himnuszcserét kér a magyar küldöttség

na ezt kellett volna CSENDBEN kérni. egyrészt ugye mit sajtózzuk, amit egy szóra enélkül is el lehet érni. másrészt mi van, ha ezek után nem nyerünk semmit?

ami BOTRÁNYOS az BOTRÁNYOS!!! minek csendben maradni?

merjünk kicsik lenni, ügye

nagyvonalúak. volt már gagyi himnusz más sporteseményeken is, oszt mégse üzentünk rá hadat. inkább örüljünk, hogy ilyen hamar kiderült

Jul 30, 201214 notes
Miért nem jó nekünk az Észak Koreai himnusz?

napifix:

Himnuszcserét kér a magyar küldöttség

na ezt kellett volna CSENDBEN kérni. egyrészt ugye mit sajtózzuk, amit egy szóra enélkül is el lehet érni. másrészt mi van, ha ezek után nem nyerünk semmit?

Jul 30, 201214 notes
Így változnak az öröklési szabályok: fricska az özvegyeknek - Pénzcentrum.hu → penzcentrum.hu

deadmanride:

kazal:

jó kis örökösödési update a megváltozott családszerkezet miatt.

kivancsi vagyok, hogy Duro Dora mikent tudja majd tamogatni a kezdemenyezest.

szerintem teljesen jó irány: csak a gáz van abból, ha a jogi tulajdon elválik a tényleges tulajdonosi jogosultságoktól, baromira kevéssé hatékony az eredmény. arról se szabad megfeledkezni, hogy ezek a szabályok csak akkor lépnek be, ha nincs végrendelet, azaz el lehet tőlük térni. minden vitás ügyre tíz vita nélküli esik, végrendeletet se ír mindenki, így aztán a törvényi öröklés főszabályának átírásával azt lehet elérni, hogy ha amúgy az örökhagyónak mindegy volt, hogy mi lesz, és az örökösök se akarják kenyértörésre vinni a dolgot, akkor nem egy, a vagyontárggyal való rendelkezést - sokszor akár kölcsönös udvariaskodásból, hisz nyilván nem mész oda a saját anyádhoz, hogy most már kéne a nyaraló - korlátozó helyzet helyett tisztább viszonyok jönnek létre. 

Jul 30, 20123 notes
Második Trianon a tatamin!!!

ez mondjuk tényleg geci döntés volt.

Jul 30, 201214 notes
Paul Drinkhall → london2012.com

megvan a legjobb nevű olimpikon, ráadásul brit

Jul 30, 20123 notes
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága meghirdeti „Hogyan őriztük meg… ” című pályázatát olyan házaspárok részére, akik legalább 40 éve házasok. → ncsszi.hu

A pályázati felhívás célja, hogy - hiteles történeteken keresztül - mintákat adjon a fiatalabb korosztálynak a házasság értékteremtő, értékeket megtartó, értékeket (meg)őrző intézményéről. A pályázat kiírója olyan írásos pályaműveket vár, melyek bemutatják a fiatalabb generációk részére, hogy mi erősítette, erősíti a házasfelek közötti köteléket, mi segítette át a házaspárokat az érzelmi hullámvölgyeken, nehezebb társadalmi-történelmi időszakokon, mi tette a házasságot tartalmassá, az összetartozás-érzést magától értetődővé.


lehet írni kellene egyet, kiváncsi vagyok, hogy hogy működik a factchecking, illetve, hogy ha megvan az örök házasság titka, akkor elküldik-e mindenkinek postán Orbán-aláírással

Jul 30, 20123 notes
Jul 30, 201225 notes
Ti mit vártok ettől a héttől, amikor Semjén Zsolt az ország kijelölt vezetője?

kilgoretrout42:

kerdezzfelelek:

2 arany-, 3 ezüst-, és 2 bronzérmet.

tahóságból, elbaszott kormánykommunikációból és nyugatellenességből?

3 fácánt, 2 nyulat és 1 hajtót

Jul 30, 201210 notes
Vámpírpillangó: KiMitTud: 120 millió forint a Rába-tranzakciókért  → vampirpillango.tumblr.com

atlatszo:

89 millió forintot kapott az UniCredit Bank a Rába-részvények megvásárlása során a nyilvános vételi ajánlat lebonyolításáért, de a részvényvásárlással az Equilor és a Siegler Ügyvédi Iroda is jól járt. Eközben 20 százalékos jutalékot kapnak az idegenforgalmi adó behajtásán dolgozó…

Jul 30, 20125 notes
mondjuk azért

csillampauni:

csipkesfranciabugyi:

a XI. kerületi rendőrfőkapitányságon kezdeni a hetet, eléggé nyomasztó.:( 

eltűnt a kávéfőző az irodából. csapás-csapás hátán :((

ott már voltam. meg is mutatta a feljelentést felvevő rendőr, hogy hogy tudja az igazolványképeket nézegetni szabadidejében

Jul 30, 20126 notes
Jul 30, 201211 notes
a kossuthon hallottam tegnap, hogy

szazsoketharmadaharomharmadert:

Héder Barna irányítja az olimpiai vívószámok közvetítését… ez azért komoly szakmai sikernek tűnik. mindig is komolyabb arc volt, mint a Palik…

igen, ez már az Ötödölőben is látszott :)

image

Jul 30, 20121 note
Jul 30, 201217 notes
szegény Pál,

ezt kihagyni. őszintén sajnálom emiatt.

Jul 29, 20127 notes
Jul 29, 20125 notes
Jul 28, 20121 note
Olimpia: pénzt kér a kivetítőkért a IX. kerület → index.hu

zero2zero:

spamdog:

drkotasz:

szuperbusz:

beerfroccs:

ez de kurva modoros, áldom az eget, hogy elköltöztem onnét:

Az Index birtokába jutott levél szerint a IX. kerületi önkormányzat július elsején elfogadott önkormányzati rendelete szerint a vendéglátóhelyek csak külön kérelem és közterület-használati engedély birtokában, 1500 forintos napidíj megfizetése mellett helyezhetnek ki tévét vagy projektort a sportesemények (Vb, Eb, olimpia) időszakára a teraszokra. A levél ráadásul július 16-ai keltezésű, és tudomásunk szerint csak ezen a héten kapták kézhez a vendéglősök, miközben az olimpia megnyitó ünnepsége péntek este lesz.

öröm az ürömben, hogy legalább csak napi 1500 és nem százötvenezer hetente

De mégis mi a jogalap?

Jogalap? Hol élsz te?

“az önkormányzat nem a sportközvetítési jogokért, hanem a közterület-használatért kér pénzt. “Ez valójában egy engedmény, mivel eddig a kerületben tilos volt tévét, kivetítőt kihelyezniük a vendéglátóhelyeknek. A lakosság védelmében hozott intézkedést enyhítettük most, részben azért, mert az önkormányzatnak minden bevételre szüksége van, részben azért, hogy ezzel is támogassuk a vendéglátóhelyek forgalmának emelkedését.”

Nem adó, engedmény!!!
Ferencváros még mindig képes meglepetést okozni a NER-ben! 

ugyanerre ment rá ugye az MTVA is. ki jön még vajon? NKA? Szerencsejáték Zrt.? NMHH?

Jul 27, 20128 notes
előzetes regisztrációhoz kellene kötni az előzetes regisztrációt
Jul 27, 201213 notes
Jul 27, 201212 notes
a remény egy napot élt, az előregisztrációs cenzus szerintem érdemi visszalépés lesz a demokráciából → hazaeshaladas.blog.hu

deadmanride:

heymyfish:

deadmanride:

heymyfish:

a Szigetvári-elemzésnek csak az utolsó részével nem értek egyet: szerintem a Fidesznek az nem veszteség, hogy a 2010-es, mára kiábrándult szavazóik senkire se szavaznak, ugyanis az ő szavazataik nagyobb részét végül szerintem buknák.

ha meg merik csinálni a személyes regisztrációt, akkor az tuti bukó Strasbourgban, de ez csak a kisebbik baj vele

mas europai orszagban is van regisztracio - ez egy jo erv lesz majd a vitaban.

Olyan rendszert, ahol van teljes és korszerű népesség-, illetve lakcímnyilvántartás, ahol az állandó lakcím és a választójog gyakorlásának helye között rendezett az összefüggés a vonatkozó jogszabályokban, de közben választásonkénti előzetes, aktív részvételt igénylő, jogvesztő határidőt épít be regisztrációs céllal a jogalkotó, mi nem ismerünk. A francia példa, mint arra a Political Capital korábbi cikke már rámutatott azért sántít, mert a jogalkalmazás fejlődése ott is – mint sok más országban – a könnyítés, a választási eljáráshoz való hozzáférés szélesítése irányába tart.


szóval ahol tudják, hogy kinek van amúgy választójoga, ott ilyen nincs, a személyes bejelentkezés terhével meg végképp nincs

In June 2011 the Government announced plans for a fundamental change to the way we register to vote, by introducing Individual Electoral Registration (IER).

What is IER?

At present, one person in every household is responsible for registering everyone else who lives at that address. The Government is proposing that, from summer 2014, each person will be required to register to vote individually, rather than by household.

Under the proposed new system, individuals would be asked to provide ‘identifying information’, such as a date of birth and national insurance number, when they apply to register. This would allow each person’s application to be verified before they were added to the register. People who were unable to supply this information would be able to provide an alternative form of evidence of their identity.

People who fail to register under the new system in 2014 would have their registration carried forward to 2015 - ensuring that they would be registered to vote at the 2015 UK general election. However, postal or proxy voters would need to register under the new system from 2014 or they would automatically lose the right to use this method of voting. Anyone who has moved house or changed their name would also be required to register under the new system.

People who have not moved house or do not require a postal or proxy vote would have until the end of the autumn 2015 annual canvass to register under the new system. Those who have not registered individually and had their identity verified by then would be removed from the register.

http://www.electoralcommission.org.uk/voter-registration/individual-electoral-registration

A kulonbseg nyilvan az, hogy itt az osszes tv-ben radioban, ujsagban, plakatokon mar jo elore kihirdetik. Szocialis munkasok, civil szervezetek jarjak az orszagot, hogy segitsenek azoknak regisztralni akik valamibol kifolyolag nem tudnak. Politikusok jarjak vegig a korzetuket es erdeklodnek, hogy a bazisuk regisztralt-e es ha nem akkor a partkatona segit meg felvilagosit. 

van egy olyan sanda gyanum, hogy ez nem fog ilyen egyszeruen es zokkenomentesen haladni 2014-ben magyarorszagon.

és a másik különbség, hogy a briteknél nincs központi lakcímnyilvántartás. azon gondolkodom amúgy, hogy mit lehetne civil kezdeményezésként csinálni, ha tényleg bevezetik.

Jul 27, 20126 notes
a remény egy napot élt, az előregisztrációs cenzus szerintem érdemi visszalépés lesz a demokráciából → hazaeshaladas.blog.hu

deadmanride:

heymyfish:

a Szigetvári-elemzésnek csak az utolsó részével nem értek egyet: szerintem a Fidesznek az nem veszteség, hogy a 2010-es, mára kiábrándult szavazóik senkire se szavaznak, ugyanis az ő szavazataik nagyobb részét végül szerintem buknák.

ha meg merik csinálni a személyes regisztrációt, akkor az tuti bukó Strasbourgban, de ez csak a kisebbik baj vele

mas europai orszagban is van regisztracio - ez egy jo erv lesz majd a vitaban.

Olyan rendszert, ahol van teljes és korszerű népesség-, illetve lakcímnyilvántartás, ahol az állandó lakcím és a választójog gyakorlásának helye között rendezett az összefüggés a vonatkozó jogszabályokban, de közben választásonkénti előzetes, aktív részvételt igénylő, jogvesztő határidőt épít be regisztrációs céllal a jogalkotó, mi nem ismerünk. A francia példa, mint arra a Political Capital korábbi cikke már rámutatott azért sántít, mert a jogalkalmazás fejlődése ott is – mint sok más országban – a könnyítés, a választási eljáráshoz való hozzáférés szélesítése irányába tart.


szóval ahol tudják, hogy kinek van amúgy választójoga, ott ilyen nincs, a személyes bejelentkezés terhével meg végképp nincs

Jul 27, 20126 notes
deadmanride: Na, olimpia. Elő a tippeket! → deadmanride.tumblr.com

primetimeofmylife:

felvidek:

kerdezzfelelek:

sporttars:

5 arany, 6 ezüst, 7 bronz. Plusz néhány doppingbalhé.

7 arany, 7 ezüst, 5 bronz. Plusz egy dél-korea vs észak-korea zászlófelcserélési balhé.

3-3-5, a “példa nélküli” sikertelenséget váltakozó jelleggel fogják habitustól függően Orbánra,…

szerintem minden számban lesz pár arany, ezüst és bronz érem. a többit leszarom.

15 érem, mondjuk 3x5-ös kiszerelésben, de én elégedett leszek, hogyha lesz 10 olyan teljesítmény, amire húsz év múlva is emlékezni fogok.

Jul 27, 201230 notes
Jul 27, 201212 notes
a remény egy napot élt, az előregisztrációs cenzus szerintem érdemi visszalépés lesz a demokráciából → hazaeshaladas.blog.hu

a Szigetvári-elemzésnek csak az utolsó részével nem értek egyet: szerintem a Fidesznek az nem veszteség, hogy a 2010-es, mára kiábrándult szavazóik senkire se szavaznak, ugyanis az ő szavazataik nagyobb részét végül szerintem buknák.

ha meg merik csinálni a személyes regisztrációt, akkor az tuti bukó Strasbourgban, de ez csak a kisebbik baj vele

Jul 27, 20126 notes
a hallgató hallgat, az OH alá se írja → igyirnankmi.hvg.hu

akkor a hallgatói szerződés jogi vonatkozásairól is valamit, csak hogy mindenki lássa, hogy az aláíráson múlik a legkevesebb

Jul 27, 20126 notes
Play
Jul 27, 2012
#jóreggelt

ukridge:

♪ ♫  arabokra törted a szívem ♪ ♫

szerelmes szírek

Jul 26, 201244 notes
Jul 26, 201222 notes
A hallgató tudomásul veszi, hogy az Oktatási Hivatal vezetőjének e szerződésen szereplő nyomtatott aláírásképét szabályos jognyilatkozatnak fogadja el a Magyar Állam részéről.

ha alá se bírjátok írni, gyerekek, akkor miért lett szerződés, és miért nem mondjuk egyoldalú nyilatkozat? ejjj.

Jul 26, 20126 notes
#hungary
felvágott: reboot kéne → felvagott.tumblr.com

felvagott:

heymyfish:

na, most érzem úgy, hogy mindeki totálisan meghülyült a magyar belpolitikában, úgyhogy vagy lesz a jelenlegi rendszeren és a status quon túllépő megolás 2014-re, vagy hosszú távon baszhatjuk az egészet.

szerintem a megoldás az lenne, hogy 

a) új, egyetlen nagypárthoz sem elkötelezett, vagy

b) a saját párttörténetükkel őszintén elszámoló, a korábbi politikai hibákat beismerő

szereplők által fémjelzett és ténylegesen irányított politikai tömb váljon választhatóvá a politikai spektrum bármelyik oldalán, de a parlamentáris demokrácia és az emberi jogi minimum elfogadásán mint játéktéren belül. ennek ebben a pillanatban egyetlen feltétele sem adott, de kurvára dolgozni kell rajta, mert egyszercsak késő lesz

un. utópia.

hát ha már utópia, akkor még mindig inkább ez, mint a Matolcsy-növekedés, a multimentes gazdaság, a kisbirtokra alapuló mezőgazdaság vagy Gyurcsány Ferenc kormányon

Jul 26, 201212 notes
reboot kéne

na, most érzem úgy, hogy mindeki totálisan meghülyült a magyar belpolitikában, úgyhogy vagy lesz a jelenlegi rendszeren és a status quon túllépő megolás 2014-re, vagy hosszú távon baszhatjuk az egészet.

szerintem a megoldás az lenne, hogy 

a) új, egyetlen nagypárthoz sem elkötelezett, vagy

b) a saját párttörténetükkel őszintén elszámoló, a korábbi politikai hibákat beismerő

szereplők által fémjelzett és ténylegesen irányított politikai tömb váljon választhatóvá a politikai spektrum bármelyik oldalán, de a parlamentáris demokrácia és az emberi jogi minimum elfogadásán mint játéktéren belül. ennek ebben a pillanatban egyetlen feltétele sem adott, de kurvára dolgozni kell rajta, mert egyszercsak késő lesz

Jul 26, 201212 notes
#note to self
Orbán Viktor szerint olyan mélységű átrendeződés zajlik a világgazdaságban és Európában, ami összevethető a kilencvenes évek elejének nagy átalakulásával. „Reméljük, a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni, de új gazdasági rendszerek, új elgondolások kellenek” – mondta a kormányfő a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ülésén.

istenallatkertje:

REMÉLJÜK?

REMÉLJÜK?

MI AZ, HOGY REMÉLJÜK?

majd ha megmenteni akarja, bazmeg, akkor lesz a kurvanagy baj

Jul 26, 201211 notes
Jul 26, 20121,767 notes
Jul 26, 20122 notes
Jul 26, 201214 notes
32 perc múlva indul a vonatom a Nyugatiból

rrockout:

alfabear:

Még jegyet kell vennem és most járok a Blahánál, 2-es metró. Elérem?

Blaháról metróval a Nyugatiba? Félsz a Combinótól?

eléred.

Jul 26, 20125 notes

retekvari:

kilgoretrout42:

““Reméljük a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni, de új gazdasági rendszerek, új elgondolások kellenek” - mondta a kormányfő a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ülésén.”

—

Index - Gazdaság - Orbán: Szörnyű helyzetben vagyunk

hahó, mi a jó franc történt ezzel az emberrel????????

túltöltötte az akkumulátorokat Horvátországban vagy hol

B) cikk

(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.

(2) Magyarország államformája köztársaság.

(3) A közhatalom forrása a nép.

(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

C) cikk

(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

reményünk közös

Jul 26, 201214 notes
Ezennel, a Trészi ki van baszva a zenekarból

megtanult zenélni?

Jul 26, 201224 notes

kilgoretrout42:

““Reméljük a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni, de új gazdasági rendszerek, új elgondolások kellenek” - mondta a kormányfő a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ülésén.”

—

Index - Gazdaság - Orbán: Szörnyű helyzetben vagyunk

hahó, mi a jó franc történt ezzel az emberrel????????

megkattant teljesen, túl nagy volt a nyomás

Jul 26, 201214 notes
heymyfish: eltörött a vécétartály súlyszelepének vezetőrúdja → heymyfish.tumblr.com

weid:

heymyfish:

alfabear:

heymyfish:

nem nagy vágyam a tartályban túrkálni, úgyhogy (ekkor még persze a szakszavakat nem ismerve, csak a hiba tüneteit - folyamatosan folyik a víz) gondoltam csinálja ezt szerelő. szerelő: hát ezt cserélni kell, reggel megcsinálják, 27 ezer forint. ha 15 ezret mond, még örülök is, hogy milyen jó,…

Nekem a wc tartály teljes teteje robbant le egyszer egy falomlást követően, és egy éve kb úgy tudom működtetni, hogy bele kell nyúlnom a  vízbe és a zöld rudat meghúzni. Mivel úgyis bele kell nyúlni a vízbe, egy úttal megoldom a kézmosást is vizelés után.

Ugyanitt: Nem tudja valaki, hogy hol lehet venni Geberit -porcelán- tartálytetőt? Egy komplett tartály marha drága, nekem csak a tető kellene.

tető külön sehol nem volt, ahol a neten súlyszelepet kerestem.

viszont én közben szigszalaggal használhatóra fixáltam az enyémet

Súlyszelepet, neten?
Obi, praktiker, 2990 forint.
Komplett tartály: 4990 (érezzük-e a “velemjobbanjársz” sugallmányt az árképzésben?)

súlyszelepet szakboltból: 1500 forintból megvagyok, és még be is tudtam szerelni

Jul 26, 201220 notes
Jul 26, 20126 notes
heymyfish: eltörött a vécétartály súlyszelepének vezetőrúdja → heymyfish.tumblr.com

alfabear:

heymyfish:

nem nagy vágyam a tartályban túrkálni, úgyhogy (ekkor még persze a szakszavakat nem ismerve, csak a hiba tüneteit - folyamatosan folyik a víz) gondoltam csinálja ezt szerelő. szerelő: hát ezt cserélni kell, reggel megcsinálják, 27 ezer forint. ha 15 ezret mond, még örülök is, hogy milyen jó,…

Nekem a wc tartály teljes teteje robbant le egyszer egy falomlást követően, és egy éve kb úgy tudom működtetni, hogy bele kell nyúlnom a  vízbe és a zöld rudat meghúzni. Mivel úgyis bele kell nyúlni a vízbe, egy úttal megoldom a kézmosást is vizelés után.

Ugyanitt: Nem tudja valaki, hogy hol lehet venni Geberit -porcelán- tartálytetőt? Egy komplett tartály marha drága, nekem csak a tető kellene.

tető külön sehol nem volt, ahol a neten súlyszelepet kerestem.

viszont én közben szigszalaggal használhatóra fixáltam az enyémet

Jul 26, 201220 notes
heymyfish: eltörött a vécétartály súlyszelepének vezetőrúdja → heymyfish.tumblr.com

pappito:

heymyfish:

nem nagy vágyam a tartályban túrkálni, úgyhogy (ekkor még persze a szakszavakat nem ismerve, csak a hiba tüneteit - folyamatosan folyik a víz) gondoltam csinálja ezt szerelő. szerelő: hát ezt cserélni kell, reggel megcsinálják, 27 ezer forint. ha 15 ezret mond, még örülök is, hogy milyen jó,…

amúgy a tartályba belenyúlás az miért izé? tiszta, átlátszó, ivóvíz van benne, jó hideg

bár elég vízköves :)  nem izé, csak szeretek olyasvalakit megbízni ilyenekkel, aki ért hozzá. de ebből hajlandó vagyok engedni, és itt engedtem is.

Jul 26, 201220 notes
Next page →
2012 2013
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December
2011 2012 2013
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December
2011 2012
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December