heymyfish

Month

July 2011

Réthelyi vajon mit csinál, amikor dolgozik?

A miniszter elmondta, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt nem neki, hanem a miniszterelnöknek sikerült lebeszélnie lemondási szándékáról. Réthelyi szót ejtett az egészségügy problémáiról is, a rezidensek követeléseiről azt mondta: „Tudom, gyalázatosan kevés a kezdő orvosok bére, de a többi közalkalmazott fizetése is, és nagy baj, hogy többen elhagyják az országot”. A hamburgeradó pluszbevételeit ugyanakkor elvileg az orvosok fizetésének emelésére költhetik - tette hozzá.

Jul 28, 2011
ugysenezem: értelmi szinten → ugysenezem.tumblr.com

starsheep:

drkotasz:

pappito:

egy csomó egyetemet végzett ember nem tudja átvenni a dilpomáját, mert nincsenek meg a nyelvvizsgái. Leginkább az agrár meg a müszaki szakokon.

Tipikus bölcsésznézet. Egy agrárszakembertől például azt várjuk el, hogy az agrárium felvetődő…

 most már én is  eltörölném a nyelvvizsgakövetelményt a diplomához. nem mintha nem lenne teljesen indokolt (egy darab középfokú, semmi több, naaa), de jelen pillanatban azt a funkciót tölti be, hogy egy csomó állami pénzből négy-öt évig tanított fitalal erre hivatkozva pumpolja a szülőket még évekig, hogy jaj neki ez nem megy, de persze ha meglesz a diploma, akkor utána már fog dolgozni.

az egész felsőoktatási rendszer legnagyobb tragédiája, hogy kurva nagy arányban képez hobbidiplomásokat, mert semmi nem tesz érdekeltté abban, hogy csak akkor szerezz diplomát, ha használni is fogod (persze erre a célra a tandíjnál jobbat még nem találtak ki)

az újlatinozás egy faszság, nem is tudom hol él a Rózsa. én már annak is örülnék, ha angolul megtanulna normálisan a mostani hatévesek fele. 

Jul 28, 201121 notes
Mondjuk én inkább lennék kisfasz az amerikai adminisztrációban, mint póttag az Európai Parlament szociális bizottságában....@dajcstomi. De az is igaz, hogy... → origo.hu

napifix:

…egy olyan országban, ahol a külügyminisztert államtitkárnak hívják (secretary of state), az elnök kabinetfőnökét pedig személyzeti vezetőnek (chief of staff) egy deputy assistant secretary ne lepődjön meg, ha lefaszozza az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának alelnöke, a Regionális Fejlesztési Bizottság tagja és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság póttagja. Miért nem lehet úgy elnevezni az amerikai hatalmasságokat, hogy egy mezei európai parlamenti képviselő is érezze a helyét?

 pl. lehetne a faszi Master of Laws, azt biztos megértené a Tompi

Jul 28, 20117 notes
Jul 27, 20117,436 notes
Jul 27, 201116 notes
Mi volt az első Sziget élményed?  → sziget.hu

treszi:

emistom:

starsheep:

iusedtofuckpeoplelikeyouinprison:

horakpal:

sziasztok, nekem konkrétan egy nulladik napi 3 órás sorban állás az első élményem, miközben a németek már rég bent sátraztak!!!

én úgy fél órás sorbanállás, egy tankcsapda-koncert végigállása után láthattam a sziget történetének vélhetően legszarabb koncertjét (korn), hogy aztán azzal szembesüljek, hogy a a százötvenmillió koncertből egyedül a junkiesra tudtam elmenni röhögni. köszönöm károly, életre szóló élmény volt!

400 forintért vett hamis hetijegy és 17 sör és 2 deci vodka, amitől el is ájultam kb, reggel arra ébredtem (a sátor előtt egy gumimatracon), hogy mindenem fáj: mint kiderült, vmi metálkoncerten voltam, esőben.

nekem 93-tól vagy mikortól egészen 2009-ig ugyanaz, hogy semmire nem emlékszem.

edit: erről a 09-esről mégis emlékszem arra, hogy itt beszéltem először az akkor még simán kszéniárt biccsizzel, és megismerkedtem pörfivel is, aki vad sztorit mesélt skandináv lányokról. 

az első sziget élményem, hogy dél van és nagyon nagy a sor, ezért kinyitunk egy kommersz barackpálinkát, amit egy barátom gyakorlatilag egyedül megiszik a negyven fokban. a második, hogy ezt a srácot visszük befelé, mert önállóan csak négykézláb bír menni. ez volt a legelső sziget amúgy.

 nekem a konténeres budi a főutcán ‘94-ben, ahol az ablak a piszoár felett volt. egy kisvárosi gyereknek nagy élmény, ha kétezer embert láthat hugyozás közben

Jul 27, 201190 notes
Government Windows - használja valaki valamire?

bemész, ügyfél sehol, ekkor még nem tudod, hogy miért. egy ember sorszámot nyomtat neked, amivel meglepő módon azonnal sorra kerülsz. az ügyfélkapu múködésével kapcsolatos érdemi változtatásokra (törlés, felhsználónév-csere, azaz minden, amihez személyes azonosítás kell) nem jogosult a Kormányablak, úgyhogy defaultból átküldenek az okmányirodába. ott tömeg van, de 20 perc múlva sorrakerülsz. az okmányirodás megoldja, amiért jöttél, de közben a kormányablakosokat szidja, akik szerinte ugyanezt megcsinálhatták volna egy klikkel (újra kellett aktiválni amúgy).

bár lehet, hogy csak én mentem rosszkor és amúgy ők a digitális írástudás prófétái 

Jul 26, 2011
azt amúgy mondták a Szijjártónak, hogy a védett kor nincs benne az Mt. tervezetében? → mandiner.hu
Jul 25, 2011
Jul 25, 2011233,077 notes
ez a kemény az új Mt. tervezetében, nem amin a balhé megy

‘82. § (1) A munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt.

(2) A kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló tizennyolc havi távolléti díjának összegét.’

 

Ez magyarul azt jelenti, hogy mindenkit mindig megéri kirúgni, illetve mindenki mindig teljes kártérítést kap, ha szándékosan és jogellenesen kárt okoznak neki, kivéve a munkavállalót, akit kirúgtak.

Jul 25, 2011
missingvalues: a faszos thread elindítása annyira színvonal alatti, és úgy szégyenkezem emiatt → missingvalues.tumblr.com

missingvalues:

hogy szükségét érzem bepötyögni ide, egy hozzám és hozzátok méltó magas röptű gondolatot, a napjainkban meg nem értett lukács györgytől.

lukács így ír a szellemi és fizikai munka különválásáról:

“…a gondolkodás képessé válik arra, hogy tudatosan leváljon azokról a korlátokról, amelyek a léthez…

 mingyámás

Jul 22, 201110 notes
Néhány embertársunk rácáfol a tényre...

aliendelon:

tojaslikor:

napispam:

…mely szerint az állatvilággal szemben alapvető előnyünk a hatékony eszközkezelés képessége…

Szerintem az embert az állatvilágtól a sörnyitó használata különbözteti meg.

És minden sörnyitó. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy az embert az állatvilágtól az különbözteti meg, hogy bármivel ki tudja nyitni a sört.

 

 bármivel ki tudja, emellett készíteni tud céleszközt erre a célra

Jul 22, 20116 notes
Jul 22, 201117 notes
Jul 22, 20119 notes
Jul 22, 201118 notes
Franz Kafka „A per” című művének jogi aspektusai

ez egy publikáció címe. nem lehetett azért nehéz megtalálni őket

Jul 22, 2011
Jul 21, 201116 notes
Fogyasztóvédelmi Konzultáció - sajnos nem papíron, de a színvonal a megszokott → nfhforum.hu
Jul 21, 20112 notes
kávézóban dolgozni

bejön egy brit angolt beszéjő csaj, elkéri a wifikódot a pincértől, megnézi a mailjeit (vagy a facebookját, nem lestem), elsírja magát, aztán felhívja egy barárnőjét zokogva, hogy a barátja megcsalta

várhatnék ilyenre az irodában 

Jul 21, 2011
dömpingellenesvámtartozás-hátralék

szép ez a mozgószabály

Jul 21, 20111 note
mértékváltás

valaki felajánlott 15 tonna dinnyét jótékonysági célra. erre a társadalmi felzárkóztatásért felelős kormányzati beszélő: ‘15 tonna az 15 000 kiló dinnye. Kiszámoltuk, hogy ha mindenki egy kilót kap, akkor ebből 15 000 embert meg tudunk etetni” - MR1, most - that’s what I call közszolgálat

Jul 18, 2011
Jul 18, 2011
halpedikűr

neverreallylikedyou:

aliendelon:

heymyfish:

kitaláljátok-e, hogy mit takar ez a fogalom?

(google használata nélkül persze)

Nyílvánvaló és egyértelmű.

nem az amikor a doktorhalak vagy mik lerágcsálják az elhalt bőrödet?

 de. http://www.halpedikur.hu/

Jul 18, 20116 notes
halpedikűr

missingvalues:

heymyfish:

kitaláljátok-e, hogy mit takar ez a fogalom?

(google használata nélkül persze)

én tudom. az új magyarország fejlesztési terv támogatja!

 ezek szerint csak én vagyok alulművelt, magamtól csak addig jutottam, hogy a halnak nincs is lába

Jul 18, 20116 notes
halpedikűr

kitaláljátok-e, hogy mit takar ez a fogalom?

(google használata nélkül persze)

Jul 18, 20116 notes
Jul 16, 201168 notes
KLSSZ VRS CVKL: Közben a 19. Sziget programfüzetének beköszöntőjét próbálom kifaragni  → cvikli.tumblr.com

heymyfish:

cvikli:

heymyfish:

cvikli:

aminél esküszöm jobban élvezném a Barátok közt teljes évadát intravénásan. De ha már 95 óta én írom, akkor most már mér ne. (Azt nem sikerült elmagyaráznom, hogy az egésznek semmi értelme.)

mondjuk ez az alapállás már a tavalyin is…

 ja, a régen minden jobb lesz volt az

Jul 15, 201117 notes
Közben a 19. Sziget programfüzetének beköszöntőjét próbálom kifaragni

cvikli:

heymyfish:

cvikli:

aminél esküszöm jobban élvezném a Barátok közt teljes évadát intravénásan. De ha már 95 óta én írom, akkor most már mér ne. (Azt nem sikerült elmagyaráznom, hogy az egésznek semmi értelme.)

 mondjuk ez az alapállás már a tavalyin is látszott, ami megdöbbentő módon ennek ellenére szórakoztató maradt. kiváncsi vagyok összejön-e mégegyszer

ez az alapállás már a 2005-ösön is látszott. nekem.

 én tavalyig semmi nyomát nem éreztem annak, hogy a szerző unná a feladatot, pedig olvastam mindet. mondjuk az is igaz, hogy kábé kettő kivélével részegen, szóval lehet, hogy csak a sorok közt nem tudtam olvasni már.

Jul 15, 201117 notes
Jul 15, 201111 notes
Közben a 19. Sziget programfüzetének beköszöntőjét próbálom kifaragni

cvikli:

aminél esküszöm jobban élvezném a Barátok közt teljes évadát intravénásan. De ha már 95 óta én írom, akkor most már mér ne. (Azt nem sikerült elmagyaráznom, hogy az egésznek semmi értelme.)

 mondjuk ez az alapállás már a tavalyin is látszott, ami megdöbbentő módon ennek ellenére szórakoztató maradt. kiváncsi vagyok összejön-e mégegyszer

Jul 15, 201117 notes
tv2, Szépségkirálynő-választás

Bertók Marianna “ügyvéd szeretett vlna lenni, de rájött, hogy az emberi kapcsolatok mennyire fontosak”

Jul 14, 20112 notes
http://napifix.tumblr.com/post/7611447372 → napifix.tumblr.com

napifix:

“A korábbi miniszterelnöknél érzékelem leghatározottabban, hogy nagyon lefelé ívelhet az élete a közeljövőben.”

—

Andrea Morni látó, jövendőmondó a Helyi Thémában (A rosszak elnyerik méltó büntetésüket)

 ugyanebben a lapszámban a MÁV elnökét simán modern Mátyás királynak nevezik, mert utazik vonaton

Jul 14, 201112 notes
Mivel fesztiválszezon van

missingvalues:

gepardcsaszar:

eszembe jutott, hogy az igazán menő az, aki a kórházi csecsemőkarszalagját tartja magán még 30 évesen is!

én nagyon félek attól, hogy nem fogom majd felismerni a gyerekemet…. már úgy értem nem fesztivál szezonban amikor már nagy ló lesz, hanem újszülöttként.

 na ja, pont ezért van a karszalag. én az első két napban többször megnéztem, biztos ami biztos

Jul 14, 201122 notes
Jul 14, 20114 notes
Jul 14, 20114 notes
Az Alkotmánybíróság 212 000 karaktert (12-es betűvel 63 oldal) írt arról, hogy miért alkotmányos a hatáskörének korlátozása → mkab.hu

szopjatoklemind:

(belinkelem majd a határozat rövidítését is)

 különvéleményekkel együtt ennyi, nem?

Jul 13, 20115 notes
Mit adtak nekünk a görögök?

missingvalues:

kerdezzfelelek:

A demokrácián, az olimpiai játékokon, a joghurton és a magas hitel-törlesztőrészleten kívül? Na mit?

pederasztia

 George Michael

Jul 12, 201136 notes
Nekem a Nemzeti Munkaterv mintájáraa

treszi:

az jutott eszembe, hogy el kéne lassan kezdeni hamisítani a svájci frankot.

zsír, hagyomány, minőség.

 mit gondolsz, mit csinál a Schmitt, diplomáciai kapcsolatait és svájci helyismeretét latba vetve, tökéletesen elaltatva a milkazabálók éberségét ezzel a “buta vagyok és veszélytelen” imiddzsel?

Jul 12, 2011
“

“kodifikációs remekmű”

ez meg nyilván a remekmű csúcsa, még szerencse, hogy nem a bíróság vesződik vele, hanem majd a kétharmados többség értelmezgeti:

“6. § (1) E törvény alkalmazásában vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, mely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint az erkölcsöt és az emberi méltóságot nem sértő sajátos magatartás követelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.”

”
— Semjén Zsolt az egyháztörvényről. (via napifix)
Jul 12, 2011
most, hogy kétharmaddal fog az Országgyűlés egyházat bejegyezni

javasolnám ugyanezt lapbejegyzésnél, gyülekezés engedélyezésénél és cégbejegyzésnél is. a mentelmi jogot meg cserébe felfüggeszthetné a rendőrség.

Jul 11, 20111 note
ugysenezem: Ha elbaszódik a számítógépetek → ugysenezem.tumblr.com

ugysenezem:

treszi:

mindig gondoljatok arra, hogy olyan opció is van, hogy a klaviatúra zsinórja kihúzódott a helyéről (macesekre, telefonosokra, laptoposokra, és az összes többi faszom tudja milyen kütyüsre nyilván nem vonatkozik)

milyen rég akarunk a szobatársammal egy olyan trollkodást, amikor egy…

ennél még az a jobb, amikor egy nehéz tárgy (pl. egy könyv sarka) folyamatosan nyomja a billentyűzeten az egyik gombot, emiatt a gép sípol és már a windows se indul el

Jul 11, 2011
egészséges életmód és olcsó cukor

A népegészségügyi termékdíj bevezetésével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Fazekas Sándor közölte: nem kíván elébe vágni ennek a döntéssorozatnak. Megjegyezte azonban, mindenképpen üdvös lenne, ha a szóban forgó adóból befolyó forrásokat az egészséges életmód ösztönzésére lehetne felhasználni. Az élelmiszerpiacon ugyanis az egészséges élelmiszerek kínálatát szükséges növelni - tette hozzá.

A vidékfejlesztési miniszter az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy az állam akciója a 2000 tonna cukor piacra dobásával, értékesítésével teljes mértékben teljesült. Elérte ugyanis a célját, azaz hogy a piaci árakat letörje. Példaként említette a miniszter, hogy már hallott 260-265 forintos kilogrammonkénti cukorárról is.

http://index.hu/belfold/2011/07/10/oriasfordulat_a_dinnyepolitikaban/

Jul 10, 2011
Index - Belföld - Egyfordulós, vegyes választási rendszert szeretne a Fidesz → index.hu

halottkemajokem:

heymyfish:

ugysenezem:

felvagott:

az egy forduló az kemény… mondjuk várható volt…

nem is az, hanem mi a faszom az a LEURAL! Mert a leparasztoz, az oké. Na de ez? Miféle moszkovita hülyeség ez?

 valami gyógyszer neve lehet

Loreal-t akartak, a választási kozmetikázáshoz kapcsolódva.

Egyébként jól értem, hogy a kopogtatókat nehezebb lesz összeszedni? mert ugye 1500 lenne 750 helyett, de 176 helyett csak 100-ra csökkenne az evk-k száma. NEm?

faszom se tudja, bazi nehéz összevetni. én azt hiszem, hogy egy kicsivel nehezebb lesz, de semmiképpen nem olyan szintű szopatás, mint ami az önkormányzatin volt. a kétszer annyi cédula és a 176 helyett 100 evk mellé azt is számold bele, hogy a sikerhez mindenképpen kell az EVK-k döntő többsége, és ha tényleg arányos lesz a felülvizsgálat (elvileg muszáj neki) akkor csökken azon körzetek száma is, ahol azért nehéz gyűjteni, mert kevés a választó. inkább a gyűjtési időszak rövidítése a kemény.

Jul 10, 20117 notes
Index - Belföld - Egyfordulós, vegyes választási rendszert szeretne a Fidesz → index.hu

ugysenezem:

felvagott:

az egy forduló az kemény… mondjuk várható volt…

nem is az, hanem mi a faszom az a LEURAL! Mert a leparasztoz, az oké. Na de ez? Miféle moszkovita hülyeség ez?

 valami gyógyszer neve lehet

Jul 10, 20117 notes
Chris Lawyer

kár, hogy nem követem a macedón house szcénát, különben már korábban is biztosan szembesültem volna azzal, hogy van egy ilyen nevű magyar DJ, aki már 17 évesen meghódította a macedón slágerlistát. mondjuk 17 évesen persze, hogy nem tudta, hogy ez a név mennyire nem menő angolul, de akkor is

http://www.nugen.fm/hu/dj-k/c/chris-lawyer.ngfm

Jul 8, 2011
Cenzúrát ne kiáltsunk, de hülyeségeket se beszéljünk. → mandiner.blog.hu

konzanarch:

tallianmiklos:

konzanarch:

Bonyolult ügy, hogy az európai liberálisok hol helyezkednek el a bal-jobb skálán, tagpártja válogatja. Megkockáztatom: ha ez ügyben közös állásponton vannak a morva komenistákkal, akkor akár balosnak is lehet nevezni az összeborulást. Az, hogy az ALDE egyéb esetekben kivel szavaz, ezúttal töklényegtelen. Máskor a szocik is együtt szavaznak a Néppárttal. “Szembennek európai szabályokkal?” Talán az új magyar alaptörvény az első, amely beépítette az Európai Alapjogi Charta tartalmát a szövegébe. Hátrányosan érintett állampolgárok? Kíváncsian várom, hogy a családi értékek meg egyebek hangsúlyozása miatt ki fog először nemzetközi bírósághoz fordulni :DDD Ennyit a hülyeségbeszélésről.

De hát ne csinálj már úgy, mintha. Pont ugyanaz a helyzet, mint a médiatörvénynél, számos paragrafus borzasztó, de nem mind ellentétes az EU-s jogrend betűjével, merthogy nincs rá betű. De ilyen és ehhez hasonló ítéletek bármikor beeshetnek a kifogásolt témákban. És ugyanígy valószínűleg megbukna az új büntetőeljárási törvény, ha az első ember, akit benntartanak 120 órára, ebből 48 óráig ügyvéd nélkül, beperelné az államot. És így tovább. Mondom, lehet magyarázni, hogy ja, de ezeknek a javítását nem az alkotmányba kell majd beleírni, lehet, hogy nem abba fog kelleni, de valahova bizony kötelező lesz.

Ne keverjük a szezont a fazonnal, nem a médiatörvényről, meg a BE-törvény módosításáról volt szó. A BE-módosítás egyébként tuti bukó a nemzetközi bíróság előtt, nemrég Belgiumot és Franciaországot is hasonló módosításokért kaszálták el, nem is tudom, mit várnak Lázárék.

 Lázárék azt várják, hogy bebukni a Be.-módosítást évek mlva fogja az ország, akkor meg már úgyse lesz nagy truváj az elszámoltatásos lemez. most viszont mindenkinek mutogathatják a Seszták-cikkeken hergelt jobboldalon meg a szocigyűlölő apolitikusok felé, hogy ők tényleg mindent megtesznek a hazaárulók megbüntetéséért. na én ezért a velejéig cinikus hozzáállásért vennék el emberektől választójogot (ja, csak mert már ez is szokás lett, lásd még a volt rendőrök passzív választójogának korlátozását)

Jul 5, 2011
Harcos Bálint: Sammalammú és Sattaratta

Ha egy féreg a mély fűből
Fölkiált, hogy: sammalammú!
Rögtön jön egy fűnyírógép,
S válaszol rá: sattaratta.

A csillagos ég felette
És a gazos fű alatta:
Sammalammú nagyon boldog.
Közeledik Sattaratta.

refr.
Így esett, hogy learatta
Sammalammút Sattaratta.

Így tapad fel bőr és tömlő
Féregturmix fém fogakra -
Szerteföccsen Sammalammú,
Fölnyikordul Sattaratta.

refr.

Jul 5, 20112 notes
#gyerekvers #brutál
Jul 4, 20117 notes
Jul 4, 20117 notes
Jul 1, 20114 notes
Next page →
2012 2013
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December
2011 2012 2013
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December
2011 2012
  • January
  • February
  • March
  • April
  • May
  • June
  • July
  • August
  • September
  • October
  • November
  • December